Közösségi program portál
és helykereső

UN - DEAD (Lugosi élete 9 képben) - felnőtt bábszínházi előadás

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Az UN- DEAD című előadás különböző bábtechnikák segítségével idézi meg az előadás létrejöttekor éppen 60 éve elhunyt Lugosi Bélát.

A „haláli színjáték” kilenc izgalmas, animált képben mutatja meg a színész életét, ill. a manipulátor/ bábmozgató, mint halál, kilenc jelenetben hántja le szerepeit a megidézett figurának.

Ez a „halott mosó”, élet és halál ura tisztítja le társadalmi, művészi, emberi szerepeiből a halott Lugosit, hogy megnézze, mi marad alatta.

Lugosi bármennyire tehetséges színész volt (játszott pl. Jászai Marival), mégis a nagy amerikai álom által rárakódott szerepben – Drakula gróf - ismeri mindenki, ebbe a koporsóba botlott bele, és ott is maradt.

Így a szövegtextus koporsójának kiindulópontja a vizuális kiindulópontunk is, hiszen egy preparált koporsón/ ban/ rajta stb… játszódik a történet.

A koporsó, mint tárgy, objektum, díszletelem, vagy mint kellék, minden fontos életszakaszban megjelenik, mint eszköz, ami segít, támaszt, erősít, és a végén befogad.
______________________________________________________

Jegyvásárlási lehetőség online és a helyszinen is, egységesen 1500 Ft-ért.

https://www.jegy.hu/program/un-dead-lugosi-elete-9-kepben-89434

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.