Közösségi program portál
és helykereső

Túlélők és kihaltak: az evolúció nyertesei és vesztesei

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Darwin-napi előadás

Február 12-e Darwin születésnapja, az evolúció tudományos eredményeinek hagyományos ünnepe, melyről a Magyar Humanista Társaság idén is előadással emlékezik meg.

A földtörténet néhány válságos, katasztrofális szakaszában kihalási hullámok tizedelték a fajokat. A változások után elfoglalták helyüket egyre változatosabb élőlények, melyek ügyesebben boldogultak az új viszonyok között.
Miért tűntek el az embernél nagyobb tengeri skorpiók és a páncélos halak? Mit tanulhatunk fosszíliáikból? Melyek lehettek azok az események, amelyek előre nem látható módon befolyásolták a földi élet evolúciójának menetét?
E kérdésekre keresi a választ az előadás.

Előadó: Prof. Dr. Sümegi Pál DSc tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszék
Házigazda: Dr. Györgyey János

Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agora Szeged, Kálvária sgt. 23. Látványlaboratórium, 2. emelet Szemináriumi terem

Figyelem!
A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük az előadáson való részvételt az alábbi módon jelezni:

A jelentkezéshez küldj egy emailt a humanista.tarsasag@gmail.com email címre, melyben megadod a nevedet, tárgya pedig az előadás címe.

A beszélgetéssel egybekötött előadás a Magyar Humanista Társaság sorozatának része.
Az előadást élőben közvetítjük, és utólag felvételről is megtekinthető.
50783892 1019104658297643 6997752823387521024 o

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.