Közösségi program portál
és helykereső

Tóth Alisa Mesélő színek című önálló kiállításának megnyitója

Hozzáadás a Google naptáramhoz
A tárlatot megnyitja: Nagy Károly festőművész, a Szegedi Szépmíves Céh elnöke
Tóth Alisa tanulmányait az Újvidéki Egyetem Művészeti Karán, a Művészeti Akadémián grafikusművész­pedagógus alapszakon, majd újmédia művészet mesterszakon végezte. 2011-2014-ig a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium szaktanáraként oktatott grafika, számítógépes grafika és multimédia tantárgyakat, majd a 2014-2015-ös tanévtől az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója. Kutatási területe a vizuális képességek, ezen belül a színek, mint a vizuális nyelv kifejező és közlő szerepének a vizsgálata általános iskolás tanulók körében. Szabadidejében illuszt­rálással és tervezőgrafikával foglalkozik, főként gyermekkönyvek és versek vizuális megjelenítésével. A kiállítás megtekinthető május 18-ig.
A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg.

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.