Közösségi program portál
és helykereső

Sztathatosz Sebestyén (hegedű) hangversenye

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Közreműködnek: Souhei Jamagami (zongora) és Marton Árpád költő
Műsor:
Beethoven: Kreutzer szonáta
E. Ysaye: Szonáta No. 4.
R. Strauss: Esz-dúr hegedű-zongora szonáta
Sztathatosz Sebestyén 5 éves korában kezdett hegedülni. Művészcsaládban nőtt fel, így hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ő maga is erre a pályára fog lépni. 14 éves korában Szecsődi Ferenc lett a mestere, akinél 5 évig tanult az SZTE Zeneművészeti Kar előkészítő tagozatán. Számos hazai és nemzetközi versenyen indult, ezeken díjazott vagy nyertes volt. Közülük a legfrissebb első díj a London Classical Music Competition versenyzőjeként illetve második díj a párizsi Nouvelles Étoiles nemzetközi versenyen. Jelentős fesztiválokon szerepelt, ezek között van a Luzerne Music Festival NY, a Fesztiválakadémia Budapest és az Encuentro Santander, Spanyolországban. Világhírű művészek kurzusait hallgatta, és jelenleg is rendszeres tanulmányokat folytat Kirill Troussovnál és Giovanni Guzzonál. 2019 márciusában felvételt nyert a Manhattan School of Music-ba Albert Markov osztályába, azonban a magyar hegedűművészet óriási hagyományát szem előtt tartva úgy döntött, hogy Magyarországon marad és a Zeneakadémián Szenthelyi Miklós hegedűművész osztályában folytatja tanulmányait. Sztathatosz Sebestyén a magyar zenei élet egyre népszerűbb fiatal szólistája, rangos koncerthelyszínek és neves zenekarok rendszeres vendégművésze. 2021-ben és 2022-ben egyaránt elnyerte a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat.
Souhei Jamagami számos versenydíjjal büszkélkedhet, második lett többek között a Tallin 2021 International Piano and Chamber Music Competition, a Lodz International Kiejstut Bacewicz Competition és a Citta di Palmanova International Chamber Music Competitionon, valamint első díjjal tüntették ki a Citta di Barletta versenyen. Magyarországra költözése után megbízhatóságából és szakmai felkészültségéből kifolyólag hamar felfigyeltek rátermettségére, így 2021-ben Baráti Kristóf hegedűművész osztályának zongorakísérője lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.



Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.