Közösségi program portál
és helykereső

§ SOS-Same Old Story koncert a Kedvesben §

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Kedveskék!
ÚJ ZENEKAR A KEDVES SZÍNPADÁN ÁPRILIS 6-án PÉNTEKEN 20 órától!😊😜
Az S.O.S. zenekar 2014. decemberében alakult.
Fekete-Kováts Zoltán hívta életre, aki basszusgitáros társával, Szávka Lászlóval már évek óta dolgozik különböző óceánjáró, illetve komphajók fedélzetén showbandjükkel. Az együttes létrehozására azért került sor, mert bár élnek, halnak a blues-rock zenéért, az utóbbi időben eléggé eltávolodtak ezen stílusoktól.
Zoli és Laci is egyetértenek abban, hogy ez a felállás nagy segítség abban, hogy a zene öröm maradhasson.
A mentőakcióként is felfogható egyesülés neve igencsak találó. Imádják a munkájukat, a mindennapos előadásokat, de egy kis örömzene
mindannyiukra ráfér...
Ebben a mentőakcióban két olyan társra leltek, akik hasonló cipőben járnak. Kováts Zoltán több mint 40 éve gitározik és énekel, és 60. szülinapját követően úgy döntött, ideje újra leporolni a régi rock-kedvenceket. 2015-ben Horváth-Varga Zoltán lett a zenekar dobosa.
Jelenlegi műsorukon Robben Ford, Deep Purple, Eric Clapton, Lenny Kravitz és pl. Taste dalok szerepelnek. A műsor kizárólag olyan dalokat tartalmaz, amely az együttes tagjainak szívéhez közel áll. Előszeretettel nyúlnak olyan dalokhoz, amik lehetőséget nyújtanak ugyan a rögtönzésre, de mindeközben nagy figyelmet is igényelnek.
A zenekar három tagja évente több hónapot tölt külföldi zenei karrierjének egyengetésével, ezért korlátolt számú fellépést tudnak csak vállalni. De egy biztos, amint egyszerre vannak itthon, egyből összeállnak, és nyomják ezerrel!
Ha te is szeretet a húzós, blues-rock zenét, mindenképp ott a helyed az SOS legközelebbi fellépésén.
🎸🎼🎤🎸🎼🎤🎸🎼🎤🎸🎼🎤🎸

A zenekar facebook oldala: https://www.facebook.com/pg/sameoldstoryhungary/about/?ref=page_internal
29249904 533531443700152 4071564855566401536 o

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.