Közösségi program portál
és helykereső

Shelton Pozsár Ajtai (US-H)

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Aram Shelton - szaxofon, klarinét
Pozsár Máté - zongora
Ajtai Péter - nagybőgő

Aram Shelton amerikai szaxofonos-klarinétos új magyar triója Pozsár Máté zongoristával és Ajtai Péter nagybőgőssel, a budapesti kreatív zenei színtér két legizgalmasabb hangszeresével érkezik a szegedi Jazz Kocsmába. A trió közösen létrehozott zenéje a szabadimprovizáción alapul és számtalan különböző befolyást használ fel. A három zenész 2018 őszén találkozott először Budapesten és azóta a legkülönfélébb kisebb-nagyobb formációkban játszanak együtt – a szegedi koncertjük azért is izgalmas, mert trióként most játszanak először együtt. Vagyis: újabb világpremier a Jazzben!

A chicagói és európai kreatív zenei közösségeiben egyaránt otthonos Aram Shelton (1976) szaxofonos-klarinétos, szerzőként is kiemelkedő művész játékának határozott, harmonikusan gazdag hangzásával, gondolatainak kristálytiszta melodikus és ritmikus konstrukciókban való kifejtésével tűnik ki, aki mindehhez a hangszerei adta lehetőségek legszélesebb skáláját, így a többhangúságot, felharmonikusokat, körkörös légzést és szélhangokat egyaránt használja. Shelton közvetlen zenész kollégái közé olyan nagyságok tartoznak, mint Ken Vandermark, Fred Lonberg-Holm, Fred Frith, Jason Adasiewicz, vagy éppen Weasel Walter.

Pozsár Máté (1986) zongorista generációjának kétség kívül legfontosabb hazai hangszerese. Mesterdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén, Binder Károly növendékeként szerezte. Érdeklődésének középpontjában a szabad dzsessz és a szabad improvizáció áll. Állandó tagja Grencsó István különböző kollektíváinak, Mezei Szilárd szeptettjének, és az A.M.P. (Ajtai, Miklós, Pozsár) formációknak. Több zenekari kiadvány után, 2012-ben jelent meg első szólózongora lemeze, amit számtalan Grencsó Open Collective-kiadvány követett.

Ajtai Péter (1986) annak a fiatal dzsesz generációnak a tagja, akik úgy utasítják el a konvenciókat, hogy közben hangszerükön a legmagasabb szinten játszanak. Érettségi után az Egressy Béni jazz konzervatóriumban Barcza Horváth József tanítványa volt, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszékének mesterképzésben diplomázott le. Tagja Geröly Tamás triójának, az A.M.P.-nak és Ágoston Béla különböző zenekarainak – játszott továbbá Frank London, Dresch Mihály, Gadó Gábor és Grencsó István zenekaraiban. Rendszeresen koncertezik külföldön és itthon az európai szabad improvizáció olyan kiválóságaival, mint John Dikeman, Onno Goavert, Vasco Trilla, vagy éppen Alexander von Schlippenbach.

http://www.aramshelton.com

Zenekari támogatás: 1000 HUF
72777674 10156342054931504 4506677705877487616 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.