Közösségi program portál
és helykereső

Seine /HR/, Höffler Norbert /JK/

Hozzáadás a Google naptáramhoz
A Seine mögött álló Ivča (‎Ivan Ščapec) még klasszikus singer-songwriter-ként, majdnem egy évvel ezelőtt játszott utoljára Magyarországon, aki el tudta csípni, annak biztos belemaródott a lelkébe az a nehány szám, amit akkor hozott magával.

Az akkori mini-turnéra a buli kedvéert elkísérte Mišo is, akivel a Vlasta Popić-ban játszottak együtt. A szegedi koncerten azzal lepték meg magukat és a közönséget is, hogy Mišo (Dimitrij Petrović) beült a dobok és a xilofon mögé, s a saját zenei kreativitásával probálta meg érdekesebbé tenni Ivča szóló-projektjét. (Valamint összefirkálták a Jazz eredeti, '66-os, USA nyomású Nancy Sinatra lemezét, de ezt majd lejátsszuk velük.)
A turnét követően már közösen vonultak stúdioba, s az új felvételek már Mišo kezjegyét is magukon viselik.
Az szóló tehát már kezdett egyre inkább együttessé alakulni, már csak egy basszusgitáros hiányzott, akit a STRAIGHT MICKEY AND THE BOYZ-ból kölcsönözték a fiúk. Boško Mijušković már a nyáron aktívan bekapcsolódott az együttes életébe, s már rajta is múlt, hogy megnyerték Banja Luka-n a Balkán legnagyobb zenei tehetségkutató fesztiválját.
Ilyen előzmények után hozták össze idén ősszel az európai turnéjukat, aminek keretében most Budapesten es Szegeden is megállnak egy-egy koncert erejéig.

Újabban psycho-akusztikus-punk-nak vagy poszt-szentimentális-neuro-alter-rock-nak szokták nevezni azt, amit csinálnak.

Az új single:
https://seine.bandcamp.com/track/ilo

Ehhez egy elég klassz stop-motion videót készitett Marina Uzelac, aki mar több ex-yu együttes klipjét is jegyzi:
https://www.youtube.com/watch?v=xpcIiAXUbc4

Höffler Norbert - alter/indie-folk
https://soundcloud.com/h-ffler-norbert

Zenekari tamogatás: 700 HUF
14714825 10153728219001504 7761687984082735474 o

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.