Közösségi program portál
és helykereső

"Rohadt az államgépben valami" – dokumentumjáték

Hozzáadás a Google naptáramhoz
A Szegedi Egyetemi Színház előadása
Horváth István és Tóth Kata holttestét 1941. október 18-án találták meg a Duna-parti Carlton Szállóban: előző nap önkezükkel vetettek véget életüknek.
1940-től az újjáalakult szegedi egyetem rektora az európai gondolkodású Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert lett. A rektor egy újszerű diákélet megszervezésében is fontos szerepet vállalt, így (Sík Sándor professzor segítségével) támogatta a megalakuló Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságát (SZEISZT). Ebben a környezetben lett 1940-ben Horváth István szegedi bölcsészhallgató a SZEISZT egyik alapító tagja és rendezője. A különböző szakok hallgatóiból álló társulat decemberben megkezdte a munkát; Horváth vezetésével elindultak a Hamlet próbái. A rektor rendszeresen megjelent a próbákon, a napi sajtó egész oldalakon számolt be a SZEISZT munkájáról. Shakespeare drámáját 1941. április 1-jén mutatták be hatalmas sikerrel. Ám az elismerések ellenére a történelem megpecsételte Horváth István sorsát: félig zsidó származása miatt (hiába volt ő református) kizárták a színházból. A közös munka során Tóth Katával egymásba szerettek, a Gertrudist alakító vegyészhallgató azonban nem mehetett hozzá a rendezőhöz. Az 1941-es fajvédelmi törvény értelmében nemcsak házasságot nem köthettek, de még a zsidó és nem zsidó közötti testi kapcsolatot is börtönnel büntették. Október 17-én együtt öngyilkosságot követtek el a fővárosban. Az előadás e két embernek és a társulatnak állít emléket.
Szereposztás:
Ifj. Horváth István: Hadzsy János
Tóth Kata: Vecsernyés Viktória
Idősebb Horváth István – István édesapja: Cseszkó Mihály
Szent-Györgyi Albert, az egyetem rektora: Kosztolányi József
A SZEISZT tagjai:
Tárnok Éva (Ophélia): Rédei Emese
Csernák Emília (3. színész): Péterffy Andrea
Paku Imre, az egyetemi Színjátszó Társaság elnöke: Deák Bálint
Szemes Mihály (Rosencrantz): Tari Balázs
Szász Károly (Hamlet királyfi): Géczi Gergő
Szabolcsi Gábor (Marcellus): Bús Marcell
Kiss Ottó Miklós (Horatio, Hamlet barátja): Gyekiczki Balázs
Újságíró: Nyéki Tamás
Gitáros: Géczi Gergő
Énekes: Halasi Blanka
Fény/hang: Balogh Arnold
Erdődy János „Jó éjt királyfi!” című regénye nyomán és kortárs beszámolók és korabeli dokumentumok alapján színpadra alkalmazta: Varga Norbert
Rendezőasszisztens: Halasi Blanka
Rendező: Varga Norbert
16 éven felülieknek ajánlott!
Belépőjegy elővételben 1500 Ft, diák/nyugdíjas1300 Ft, a helyszínen 1700 Ft, diák/nyugdíjas 1500 Ft



Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.