Közösségi program portál
és helykereső

Rímbe szedett természet – versmondó verseny általános iskolásoknak

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Az évszakok váltakozása és a természet folytonos megújuló képessége, sokfélesége, a belőle áradó hangulatok, színek és illatok varázsa számos költőt, írót és művészt megihletett. A Füvészkert, ami a természet és a növényvilág sokféleségének és szépségének bemutató helye, ideális helyszín a természettel kapcsolatos versek felelevenítéséhez és népszerűsítéséhez.
Az SZTE Füvészkertben idén is az őszi időszakhoz kapcsolódva hirdetjük meg a „Rímbe szedett természet” című versmondó versenyünket, immár 11. alkalommal. Azon gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megmérettetnék magukat, és elmondanák a közönség és a zsűri előtt kedvenc, természettel kapcsolatos versüket.
A következő kategóriákba várjuk a jelentkezéseket:
1–2. osztályosok; 3–4. osztályosok; 5–6. osztályosok
Tekintettel a jelentkezők nagy számára, egy iskolából kategóriánként 5 gyermek jelentkezését tudjuk elfogadni. A résztvevőknek apró ajándékokkal kedveskedünk, kategóriánként az első három helyezettet Füvészkerti ajándékcsomaggal jutalmazzuk.
Jelentkezési határidő: október 1. péntek
A jelentkezéseket a fuveszkert@bio.u-szeged.hu címre várjuk!



Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.