Közösségi program portál
és helykereső

Prof. Dr. Kovács Kornél: Fenntartható és megújuló energiatermelés

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Vendég: Prof. Dr. Kovács Kornél, az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumi Elnöke
Házigazda és moderátor: Dr. Arany Mihály PhD, háromszoros Sófi-ösztöndíjas tanár
Beszélgetőtárs: Sófi József, az SZTE Szegedi Tehetségekért Alapítvány alapítója, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja
Prof. Dr. Kovács Kornél a Szegedi Tudományegyetem TTIK Biotechnológiai Tanszék és a Fogorvostudományi Kar egyetemi tanára, az MTA SZBK Biofizikai Intézet tudományos tanácsadója. Kiemelkedő alapkutatási eredményeket ért el a világ egyik legdinamikusabban fejlődő tudományágában (biotechnológia). Ezek a biotechnológiai kutatási-fejlesztési eredmények jelentős gazdasági hasznot hoztak Magyarország számára, továbbá nemzetközi szabadalmát világszerte használják. Közéleti tevékenysége is kimagasló, ugyanis vezető beosztást tölt be közhasznú alapítványoknál és társadalmi egyesületeknél. Kezdettől fogva elnöke az SZTE Sófi Alapítvány kuratóriumának. Tagja a Szent-Györgyi Albert Rotary Clubnak, amelynek elnöke is volt. Életpályáját több kitüntetéssel is elismerték: Magyar Ezüst Érdemkereszt (2014), Jedlik Ányos Díj (2009), Manninger Rezső Érem (2011), Mestertanár Aranyérem (2009), Széchenyi Professzori ösztöndíj (1998-2002).



Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.