Közösségi program portál
és helykereső

PÁL UTCAI FIÚK

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Az 1983-ban alakult Pál Utcai Fiúk zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát egy országosan ismert, immáron több, mint  30 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar 1990-ben adta ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelentek meg az albumok: Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc, Szajhák és Partizánok. A PUF ekkor már sztárzenekarként önálló koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban. Tagcseréket követően alább hagyott az évekig tartó lendület, és a 90-es évek második felében a zenekar a nagyszínpadról visszatért a klubok félhomályába. A PUF továbbra is aktívan koncertezett, majd alkotó energiákat hozó újabb tagcseréket követően 2000-ben jelent meg a Ha jön élet című album, amellyel zenekar felnőtté vált. A húsz éves jubileumot követő egy éves csendes pihenő után a zenekar újra alkotni és koncertezni kezdett mígnem végre 2008 tavaszára ismét stúdióba vonultak. A 25 éves Pál Utcai Fiúk zenekar friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyitott történetében a Legelő című nagylemezével. A lendületes, pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emelte magasra ismét a PUF zászlaját. Azóta is rendületlenül játszik a banda, és várja új és régi rajongóit a SZINen is.   2016.08.25.   

Weblap: http://xn--plutcaifik-s4a22a.hu/

Palutcai l%281%29

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.