Közösségi program portál
és helykereső

Őszi Bölcsész Slam Poetry és Felolvasóest

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Kedves Hallgatótársak!

Vajon hány szomorú és magányos írás tengődhet a fiók alján? A Bölcsész Felolvasó estek célja, hogy kimentse ezeket a szerzeményeket a fiókok és névtelen Word dokumentumok börtönéből, hogy szerzőikkel együtt megmutathassák magukat egy hálás közönségnek!

Az őszi szemeszterben sem maradtok Bölcsész Felolvasóest nélkül, november 27-én visszatérünk a Nyugi Kertbe, 19 órától!

Az elhangzott művek után újfent a Slam Poetry Szeged csapatának két tagja, a zseniális Nagy Sándor és Gömöri Eszter ragadja meg a mikrofont, hogy egy kicsit más műfajban de szintén sajátos szerzeményeikkel szórakoztassák az egybegyűlteket! 🙂

Küldjétek el nekünk saját műveiteket, amely lehet vers vagy akár novella is. A novella terjedelme nem haladhatja meg az 5 perces felolvasási időkeretet! Jelentkezni a hok.szte.btk@gmail.com e-mail címen tudtok nevetek, szakotok és évfolyamotok megjelölésével, elkészült írásotok beküldésével.

A beküldött munkákat ezúttal szakmai zsűri tekinti át, melynek tagjait hamarosan bejelentjük itt az eseménynél, az est folyamán pedig a legjobbnak ítélt szerzők felolvashatják alkotásaikat!

A jelentkezés határideje november 22-e, eredményhirdetés pedig 25-én!

Rendezvényünk ingyenes! Nagy szeretettel várjuk a jelentkezőket! Ott talákozunk!

A programváltozás jogát fenntartjuk
75540012 2617463581668409 8129286524731654144 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.