Közösségi program portál
és helykereső

Oceanus Trio

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Kortárs/modern/experimentális jazz.

A formáció Sövény Olivér és Billy Prim saját szerzeményei mellett Kenny Wheeler, Gilad Hekselman és Petros Klampanis munkái nyomán halad.

Csányi Zoltán Dávid a nagybecskereki konzervatórium (Zrenjanin, Szerbia) elvégzése után 2004-ben szerezte meg nagybőgő, művésztanár diplomáját az SZTE zeneművészeti karán. A Szegedi Szimfonikus Zenekarban is többször játszott később pedig Mezei Szilárd zentai zeneszerzővel több formációban is szerepel a szabad improvizáció műfajában, többek között Magyarkanizsán, Újvidéken, Szabadkán és Budapesten.

Sövény Olivér 1989-ben született Szegeden, gyerekkorában Keith Richards volt a példaképe, manapság viszont ő szeretne lenni a Dél-alföldi Gilad Hekselman, Pat Metheny ,Bill Frisell és Terje Rypdal egyszerre. 2016-ban szerezte meg zenetanári diplomáját Pavlovits Dávid növendékeként, azóta Szeged-Bordány-Kiskunfélegyháza tengelyről nagyon sok boldog tanítványnak nagyon boldog ám stresszes gitártanára. Ha ideje engedi Matthew Mitchelltől tanul Jazzt és improvizatív zenét. Szereti az állatokat valamint a természetet és néha olvas is.

Vasileios Primikyris , azaz "Billy" a Larissai konzervatórium elvégzése után Hollandiában Eric Ineke mesternél képezte magát, de részt vett olyan világhírű előadók kurzusain is mint Jonathan Kreisberg vagy Sheila Jordan.

Zenekari támogatás/Band support: 800 HUF

Contemporary/modern /experimental jazz music

Zoltán Dávid Csányi (Double bass)
Olivér Sövény (electric guitar)
Billy Prim (drums)

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.