Közösségi program portál
és helykereső

Nyári Színházi Esték a Városháza udvarán: Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt 1. rész - Romantikus vígjáték két részben

Hozzáadás a Google naptáramhoz

Doris, boldog házasságban élő asszony, a kaliforniai Oakland-ből. George, nős könyvelő, New Jersey-ből. A férfi és a nő véletlenül fut össze egy kaliforniai tengerparti fogadóban, ahová Doris egy vallási közösséghez, míg George egy üzleti partneréhez érkezik. Találkozásuk másnapján arra ébrednek, hogy egymás karjaiban töltötték az éjszakát.

Mindkettejükkel először fordult ez elő, ám ettől a pillanattól fogva nem utoljára. Különös szerelmi kapcsolat kezdődik kettejük között, melynek lényege, hogy évente egyszer ugyanabban az időpontban, ugyanott egy kellemes hétvégét töltenek együtt. Azután mindketten mennek a dolgukra. De vajon meddig mehet ez így?

Évekig futott a Brodway-n, sikeres film is készült belőle Hollywoodban. Ez a romantikus vígjáték születése óta egyike a legnépszerűbb, a legtöbbet játszott daraboknak a világon.

Az előadás során szemtanúi lehetünk egy kalandos, már-már groteszk szerelemnek, amely évtizedeket ível át, miközben különböző élethelyzetekben, más-más nő és férfi jelenik meg előttünk. Doris és George kapcsolata amellett, hogy bővelkedik helyzetkomikumokban, tükröt tart emberi kapcsolataink és szerelmi életünk elé is.

Hazánkban először Sztankay István és Schütz Ila vitte sikerre Bernard Slade művét. A kedves nézők egy nívós, igényes, hiteles és rendkívül szórakoztató produkciónak lehetnek szemtanúi, amire garancia a két főszereplő Bánfalvy Ági és Harmath Imre személye is, akik már eddigi színpadi, televíziós és filmes alakításaikkal is igazolták tehetségüket velősebb és könnyedebb műfajokban egyaránt. Előadásunk töretlen sikere bizonyítja, a Slade által a darabban felvetett megannyi kérdés és probléma időtállóságát, emberi kapcsolataink, a szerelem és a házasság tekintetében egyaránt.

 

 

Szereplők:

George: Harmath Imre

Doris: Bánfalvy Ági

Fordította: Szántó Judit

Dramaturg: Sződy Szilárd

Díszlet: Gulyás Imre, Urbanek Attila

Jelmez: Rományi Nóra

A rendező munkatársa: Balog László

Rendező: Horváth Csaba

 

A rendezvény weboldala.

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.