Közösségi program portál
és helykereső

NAP, HOLD, CSILLAGOK 5. RÉSZ - UTÓ-NŐNAP

Hozzáadás a Google naptáramhoz

A korábban említettek szerint a rendezvények 4-6. részében Diószegi Szabó Pál közreműködésével zajlanak a programok, vezetésem alatt. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, kortól és besorolástól függetlenül a rendezvénysorozatunkra, kisgyerekektől a legidősebbekig! Mindazokat, akik érdeklődnek az irodalom, történelem, művészet alkotásai iránt, akik szeretnének kicsit tanulni mások előadásaiból, kicsit közzé szeretnék tenni saját alkotásaikat, vagy meg akarják szerettetni valaki műveit ismerősökkel és ismeretlenekkel is!

A rendezvényre nem csak szegediek jelentkezhetnek, minden ide érkező érdeklődőt várunk, a Tollforgató Irodalmi, Történelmi, Művészeti Lapcsoport – Archivált Világ/ Archived World alkotóival egyetemben!

Várjuk az oktatókat is, a tanulókat is, valamint a szárnypróbálgatókat, kikapcsolódni vágyókat is!

A rendezvényen való részvétel nem csak meghívásos alapon működik – elsősorban interaktívvá szeretném tenni, kedvet kapókat, jelentkezőket várunk továbbra is!

A jelentkezéseket kérjük mindkettőnk email címére elküldeni! Kérem, tüntessék fel az előadni kívánt műveket, és azok időtartamát. A rendezvények ingyenesek, és nyilvános közvetítéssel zajlanak.

Diószegi Szabó Pál: szbpl07@freemail.hu és (Lövey-/Pécsi-) Varga Éva: tollforgato.toertenelmi@gmail.com vagy tollforgato.irodalmi@gmail.com vagy tollforgato.lapcsoport@gmail.com

A tárgya kérjük, írják bele a rendezvény címét! Szeretettel várunk mindenkit!

 

 

 

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.