Müller Miklós fotókiállítása és a 17. Egyetemi Tavasz megnyitója
Programsorozat:
Egyetemi Tavasz
Kezdés időpontja:
2022.04.11. hétfő 18:00
Helyszín:
SZTE Rektori Épület, Átrium
Megnyitja: Prof. Dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes Közreműködik: Péter Lea pszichológus, PhD hallgató
Müller Miklós (Nicolas Muller) 1913. április 18-án született Orosházán. A tizenharmadik születésnapjára kapott fényképezőgéppel már szenvedélyesen dokumentálta környezetét. 1931-ben a Ferencz József Tudományegyetem jogi karának hallgatója lett, itt csatlakozott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumához, ahol szoros barátságot kötött többek között Ortutay Gyulával, Baróti Dezsővel, Buday Györggyel, Tolnay Gáborral. Ekkor ismerte meg Radnóti Miklóst és feleségét, Gyarmati Fannit is, kapcsolatukat számos fotón örökítette meg. A műhely egész életművére erős hatással volt: a társadalom szegény rétegei felé forduló néprajzosokkal járta a falvak világát, így vált a szociofotó elkötelezettjévé. 1938- ban, doktorátusa megszerzése után nem sokkal a fiatal Müller emigrált hazájából. Először Párizsba ment, ahol Radnótiék és Ortutayék még meglátogatták, majd portugáliai és marokkói kitérőkkel jutott el Spanyolországba. Madridban saját műhelyt nyitott, és a szociofotó mellé csatlakozott a portré: a korabeli spanyol művészvilágban nagyra értékelték a képeit.
A kiállításon megtekinthető az a három kötet, amelyeket Radnóti Miklós Müller Miklósnak dedikált. Müller a köteteket később az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárnak adományozta. Külön köszönet Gonda Gézának és az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárnak
A kiállítás megtekinthető április 29-ig, munkanapokon 08.00-20.00 óráig.

Ha tetszik az iszeged, like-olj minket a Facebook-on: