Közösségi program portál
és helykereső

„Mikor minden harang egy hangba olvad” (Juhász Gyula)

Hozzáadás a Google naptáramhoz

A Szegedi Székesegyház öt harangjának és orgonájának hangjai csodálatosan kiegészítik a templom építészeti szépségét, különlegességét, a messzire látszódó tornyok pedig a templom alapkövébe zárt okiratának megfelelően a hithűségét, a város lakóinak lelkesedését és áldozatkészségét hirdetik. Ez alkalommal a bemutatónk szóljon hát egy kicsit a toronyról, a benne rejtőző harangokról és az orgonáról. A sétánkat a Látogatóközpontban kezdjük, ahol megnézzük az orgona eredeti játszóterét, majd felmegyünk a karzatra, az orgonához, ahol kántor úr bemutatja és megszólaltatja nekünk ezt a csodálatos hangszert. Ezek után pedig fölsétálunk a város felől eső toronyba, elmegyünk a harangok mellett, majd rápillantunk a városra és megpróbáljuk beazonosítani a fentről látott látványt azokkal az utcákkal, ahol nap, mint járunk.

Ezen a sétán kifejezetten sokat fogunk lépcsőzni (287 lépcsőfokot fogunk oda-vissza megmászni), ezért a jelentkezéskor kérjük, legyenek szívesek ezt is figyelembe venni. Köszönjük!

A séta időpontja: 2019.03.30. 10:30

A séta ára: 1 800 Ft/fő

A séta maximum létszáma: 40 fő

A séta a Szegedi Dóm Látogatóközpontjából indul. Lejárat a Dóm tér felől, a Szentháromság szobor mellett.

REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!

Regisztrálni a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában lehet e-mailen (regisztracio@szegedidom.com) vagy telefonon (+36 20 385 5061).
53892539 366671713928968 8227598807173431296 o

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.