Közösségi program portál
és helykereső

Mentés Másként Trió nosztalgia koncert

Hozzáadás a Google naptáramhoz
“A Mentés Másként Trió elsősorban magyar népzenét játszik, de előadásaikat áthatja az újraéneklő éltetés és az alkotó kísérletezés szelleme” – olvasható a szegedi kötüdésű népzenészek zenekari honlapján. “A népi éneklés és táncmuzsika mesterségét mélyen ismerik. Tisztában vannak a színpad törvényeivel, amelyek a hagyományos zenének elkerülhetetlenül új létmódot adnak. Az új utakat úgy keresik, hogy ragaszkodnak a hagyományos ének – hegedű – koboz minimál-zenekarhoz, s ősi dallamainkat nem kötik idegen ritmusok, divatos áramlatok béklyójába.”
Fábri Géza kobzos, Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes és Lipták Dániel népi hegedűs 2005-ben alapította a Mentés Másként Trió nevű formációt, melyhez 2015-ben csatlakozik Molnár Előd Balázs furulyás, táncos, akivel manapság már négyes felállásban, Mentés Másként Együttes néven koncerteznek.
A virtuóz koboz játékmód a védjegyükké vált, a népi éneklés és táncmuzsika mesterségét mélyen ismerik. Tisztában vannak a színpad törvényeivel, amelyek a hagyományos zenének elkerülhetetlenül új létmódot adnak. Az új utakat úgy keresik, hogy ragaszkodnak a hagyományos ének – hegedű – koboz minimál-zenekarhoz, s ősi dallamainkat nem kötik idegen ritmusok, divatos áramlatok béklyójába.
A trió tagjai gyűjtőként, előadóként és zenetanárként elmélyültek több magyar lakta vidék, különösen a moldvai csángó magyarok zenei hagyományaiban. Így mára a magyar táncházmozgalom, a népzenei feldolgozások és az énekelt versek színterének meghatározó alakjaivá váltak. A Dugonics András Piarista Gimnázium művészetoktató piarista tanáraiként növendékeiket is bevonva rendszeres kapcsolatokat ápolnak moldvai csángó falvak fiataljaival és öregjeivel. A közös alkotás örömét a diákjaik a Népzenei Kamaraműhely tagjaiként tapasztalják meg. Odaadó munkájuk sikerét példázza számos megjelent CD lemez és sok-sok fellépés, koncert, turné.
A Tágas Tér Fesztiválra nosztalgia koncerttel készültek, s nem csak azért, mert újra a korábbi Trió felállásban lépnek színpadra. Olyan műsorszámokat válogattak, amelyek méltán lettek “Mentés Másként sláger számok”, s amelyeket már igen sokat vágytak újra hallani tőlük. A Közönségük magával ragadó, egyedi zenei élményre számíthat!
A Mentés Másként Trió tagjai:
Lipták Dániel – Népművészet Ifjú Mestere, Halmos Béla vándordíjas népi hegedűs, népi hegedű tanár
Fábri Géza – Bács-Kiskun megye Művészeti Díjas, Szeged Megyei Jogú Város Alkotói Díjas, Párhuzamos Kultúráért Életmű Díjas kobzos előadóművész, koboz és népi pengetős hangszer tanár
Fábri-Ivánovics Tünde – Népművészet Ifjú Mestere, Vass Lajos Nagydíjas, Kölcsey Emlékéremmel jutalmazott, Szeged Kultúrájáért Aranygyűrűvel kitüntetett népdalénekes előadóművész, népi ének tanár
További információ: www.mentesmaskent.hu

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.