Közösségi program portál
és helykereső

Mayberian Sanskülotts // Felső Tízezer ★ Grand Café Szeged

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Mindenért elnézést kérünk. Annyira sajnáljuk.
Annyira sajnáljuk, hogy kihozunk egy újabb lemezt, és elnézést kérünk azért, hogy elvisszük ezt egy körútra, és útba ejtjük a Grand Cafét is, és külön esedezünk azok bocsánatáért, akik majd esetlegesen eljönnek meghallgatni.
Gyertek hát el, hiszen sosem késő bocsánatot kérni.

Megjelent az új lemezünk, a Neverending Sorry:
https://mayberian.bandcamp.com/album/neverending-sorry

És klipünk is van az új lemez egyik dalához:
https://youtu.be/XXmqXa516hw


Felső Tízezer

A Felső Tízezer első albuma lényegében mindenféle előzmény nélkül jelent meg 2015 őszén, de onnantól az addig stúdióprojektként létező projekt zenekarrá avanzsált és koncertezni kezdett. A Felső Tízezer zászlajára a powerpop jelzőt tűzte ki könnyes szemmel, a gitárdús hangszerelések mellé pedig enyhén vallomásos, annál inkább cinikus dalszövegek párosulnak. A Felső Tízezer második nagylemeze Majd lesz valahogy címmel jelent meg 2018 augusztusában, amely ugyan nem abban a felállásban fejeztek be, ahogyan elkezdték, de ez mit sem szegte a zenekar kedvét: továbbra is készítik büdzsé nélküli videóklipjeiket, írják vicces posztjaikat és ezúttal Szegeden a Grand Caféban is feltűnnek.

https://felsotizezer.bandcamp.com/album/majd-lesz-valahogy

https://youtu.be/Yhnth3EaMqs
53012089 2385715464795390 7547072161224065024 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.