Közösségi program portál
és helykereső

Kosztolányi Dezső Színház: Furcsa hurok

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Kosztolányi Dezső Színház - Nyári Mozi Színházi Közösség - Újvidéki Kultúrközpont: Simon Grabovac - Surányi Sándor: Furcsa hurok

„Minden alkalommal, amikor jót mondasz és jót gondolsz magadról, békében vagy önmagaddal, és a világ összes békéjének ősi hordozója vagy. Minden béke, minden háború a világon a mellkasodban kezdődik."
(Bernard Montaud)

Az előadás improvizatív módon épült fel, nem egy előre megírt drámai szövegalapján, hanem a rendező és a színészek közös munkájaként. Fontos szerepet kap a mozgás, a test energiája által irányított mozdulatokat látunk a színpadon. Az előadás tavaly szerepelt a POSZT „Határtalan POSZT” programsorozatában.

„Szinte minden előadáson más a közönség. A színész máshogy reagál, máshogy reagál a közönség. Ezt veti vizsgálat alá ez a fiatal filozófus [az előadás vezéralakja], aki véletlenszerűen bekerül a színházba, mint technikai felelős. A színészek felelősségéről beszél. Arról, hogy mekkora felelősség a színésznek, hogy olyan elkötelezetten álljon a közönség előtt, ami teljesen őszintén, elfogadható állapotot tud létrehozni.”
(Döbrei Dénes)

Kosztolányi Dezső Mások, Chris Cutler There must be something, Ernst Jandl My own song című művei, valamint Bernard Montaud, G.I. Gurdjieff és P.D. Ouspensky gondolatai alapján.

szereplők: Nagyabonyi Emese, Czumbil Orsolya, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Varga Heni
zeneszerző: Milan Nenin
díszlet: Pesti Emma
fény: Boris Butorac
rendező: Döbrei Dénes

A vendégjáték támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Fotók: Molnár Edvárd
17833964 1487557254608933 7408317849768002197 o

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.