Közösségi program portál
és helykereső

Kormányos Ákos Töredezettségmentesítés (FISZ/Forum 2021) című kötetének bemutatója

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Kormányos Ákos (1992. Zenta) a zentai gimnáziumi évei alatt természettudományokkal és informatikával foglalkozott. Kutatómunkájának köszönhetően diákolimpián képviselhette Magyarországot az amerikai Houstonban. Az erős természettudományos érdeklődés és a befektetett munka megtévesztő lehet, ugyanis már általános iskola óta a bölcsészettudományok iránt volt elköteleződve. Gimnáziumi évei után Szegedre költözött, itt szerezte meg alapszakos és mesterszakos pszichológia diplomáit. Ezek mellett párhuzamosan filozófia/esztétika szakra is járt, szakdolgozatvédése még várat magára. Jelenleg az Essexi Egyetem pszichoanalízis tanszékének PhD hallgatója, témája az evolúciós elméletek és a pszichoanalitikus szerzők kapcsolata. Emellett az SZTE Onkoterápiás Klinikájának pszichológusa.
A művészet és az esztétika szintén fiatal kora óta érdeklik, azonban aktív alkotásra egészen egyetemista koráig nem gondolt. Másodéves hallgatóként írta első verseit, de drámaírással is próbálkozott. Elnyerte az SZTE Kulturális Iroda és a Szegedi Nemzeti Színház drámapályázatának nagydíját, amelynek köszönhetően darabját több alkalommal is játszották a Szegedi Nemzeti Színházban, Kállai Ákos rendezésében. Rendszeresen publikál vajdasági és anyaországi folyóiratokban. Első kötete Paraván címmel 2019-ben, második kötete Töredezettségmentesítés címmel 2021-ben jelent meg.
A szerzővel Szutorisz Szabolcs beszélget. A kötet a helyszínen megvásárolható.



Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.