Közösségi program portál
és helykereső

Koncert és beszélgetés Baracskai Judit operaénekessel

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Közéleti Kávéház "Fiatal tehetségek Szegeden" sorozat:

Dr. Szondi Ildikó és Andóczi Balogh Éva ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. A Sófi Alapítvány 19 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 16 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

56. Program: Koncert és beszélgetés Baracskai Judit, Sófi-ösztöndíjas operaénekművésszel

Helyszín: REÖK, Zöld Szalon (Szeged, Magyar Ede tér 2.)

Időpont: 2017. november 15. (szerda) 17 óra

Vendég: Baracskai Judit, Sófi-ösztöndíjas operaénekművész

Közreműködik: Koczka Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház karmestere, az SZTE Zeneművészeti Kar tanára

Házigazda és beszélgetőtárs: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke

Baracskai Judit, a vajdasági származású fiatal énekesnő 1992. március 23-án született Verbászon. Hét évig hegedülni tanult, majd a szakközépiskolát Szabadkán végezte zeneelmélet és magánének szakon. Az idén szerezte meg Operaének-művész mesterszakos diplomáját Dr. Temesi Mária tanítványaként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. További mesterei voltak: Csengery Adrienne Kossuth-díjas énekművész, Pál Tamás Liszt Ferenc-díjas, Kiváló Művész és Koczka Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház karmesterei.
Szólistaként 2014-ben mutatkozott be. Önálló ária- és dalestjein számos helyen előadta több mint félszáz áriából és duettből álló repertoárját. 2015-ben 10 állam 14 városában mintegy 20 koncertet adott az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, valamint ugyanebben az évben felkérték a Kincsem című magyar film (bemutató: 2017. március 15.) Operaénekesnő szerepének megformálására. Az igazi sikert 2016-ban a Centenáriumi IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny jelentette, ahol 24 évesen, kategóriájának legfiatalabbjaként I. helyezést és számos különdíjat kapott. Ugyanebben az évben megnyerte a Petrovics Emil Énekversenyt, valamint a III. Vera Kovac Vitkai Nemzetközi Énekversenyt (Novi Sad), ahol a zsűri maximálisan adható pontszámával a Fődíjat is elnyerte. Operai debütálására Melindaként 2016-ban került sor, a Szegedi Nemzeti Színházban Gyüdi Sándor főigazgató adott lehetőséget a szerep megformálására és előadásokon történő éneklésére Tehetségét a Rotary és Soroptimist szervezetek is elismerik és támogatják, a Rotary GoL (Gift of Life) program művésznagykövete, jótékonysági koncertjein közel 2 millió forint adományt gyűjtött szívbeteg gyermekek életmentő műtétjeire. 2017. áprilisban bekerült a Magyar Állami Operaház programjába, májusban önálló áriaestet adott a MÜPA-ban. Ugyanebben az évben elnyerte a Sófi József Ösztöndíj Fődíját, a Szegedi Tudományegyetem Kiválósági Program Ösztöndíjának Aranyfokozatát, Szeged Város pedig Pályakezdői támogatás odaítélésével ismerte el tehetségét, eddig elért hazai és nemzetközi sikereit.

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.