Közösségi program portál
és helykereső

K2 Színház: Hűség

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Robert Merle Mesterségem a halál című regénye nyomán.

Játsszák: Domokos Zsolt, Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel
Alkotótársak: Radnai Fruzsina pszichológus, Sándor Júlia dramaturg, Zewde Eszter drámainstruktor
Rendezőasszisztens: Kovács Zsuzsi
Rendező: Benkó Bence

Hogyan válhat egy átlagos kisfiúból felnőtt korára a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb tömeggyilkosa? Hogyan képes deformálódni egy ember személyisége az őt ért társadalmi hatások által? Mit jelent egy ember életében az erkölcs, a család, a hit vagy éppen a hűség fogalma? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi az előadás a választ Robert Merle regényét és Rudolf Höss emlékiratait felhasználva.
A Hűség a k2 Színház tantermi színházi projektjének egyik produkciója, a 2019-es RS9 OFF független színházi fesztiválon a zsűri harmadik díját kapta.

Rudolf Lang katonacsaládba születik, de egy apja által tett fogadalom értelmében őt papnak szánják. Az apa halála után, kamaszként megszökik otthonról, és részt vesz az első világháborúban. Fiatal kora ellenére gyorsan ível felfelé a katonai karrierje, a harcok elültével azonban sorsa rosszabbra fordul, nem találja helyét a polgári életben. A gazdasági válság és zűrzavar sújtotta Németországban prefasiszta körökbe sodródik, a náci párt tagja lesz. A weimari köztársaság idején börtönbe kerül, majd 1929-től az SA, később az SS tagjaként egyre fontosabb megbizatásokat kap. Bár egyre erősebb benne a vágy, hogy egy saját maga teremtette parasztgazdaságban éljen a családja körében, a katonai pálya vonzása erősebbnek bizonyul, s ugyan minden alkalommal megtagadják kérését, hogy a frontra mehessen harcolni, 1941-ben, szervezőtehetsége elismeréseként megbízzák az auschwitzi haláltábor megszervezésével, és a táborba szállított zsidók „különleges kezelésével”…

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, MU Színház

A k2-napok programja.

Korlátozott nézőszám!

Fotó: Szalai Sándor

Jegyár: 1500 Ft, diákigazolvánnyal: 1200 Ft
72147645 2694701397227840 1466276851029639168 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.