Közösségi program portál
és helykereső

JaMese koncert

Hozzáadás a Google naptáramhoz
A hódmezővásárhelyi születésű Molnár Emeséről elnevezett JaMese zenekar most készíti negyedik nagylemezét, amelyben ismét teret kap a zenekarnévben is sugallt jam, szabadság és történetmesélés. A lemez az Odaát, Idebent címet kapta, folytatva azt a zenei utat, amit a zenekar megalakulása óta képvisel: kérdések, válaszok feltevése, versekben vagy költészetbe hajló saját szövegeken keresztül, folkos, jazzes elementáris muzsikába csomagolva.
Legutóbb 2019 karácsonyán jelent meg lemezük, a Szabó T. Anna verseire írt 24 dalból álló Zenés Adventi Kalendárium, amely több hétig szerepelt a Mahasz eladási listáján, az ünnepek előtt pedig az előkelő hetedik helyig jutott. A lemezen többek között olyan nevek szerepelnek, mint Palya Bea, Ferenczi György és a Dalinda együttes.
A zenekar tagjai: Molnár Emese (ének), Udvarhelyi Gábor (gitár), Éder Ferenc (basszusgitár), Badics Márk (dob)



Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.