Közösségi program portál
és helykereső

Halász Judit dupla gyerekkoncertje (11 és 16 órai kezdettel)

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit közel harminc éve énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. 18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait. Legutoljára 2014 őszén jelent meg lemeze „Kezdődhet a mulatság” címmel. Legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok
formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni. A gyerekek - Magyarországon elsőként – a Mosoly-Rend lovagjának választották.
A Vígszínház tagja, - a magyarországi UNICEF elnökségi tagja. A magyar állam Jászai Mari –és Érdemes Művész–díjjal, a Magyar Köztársasági Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth díjjal jutalmazta eddigi munkáját.

Jegyár: elővételben 2200 Ft, a koncert napján 2500 Ft.

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a www.ihrk.hu weboldalon!

Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya,OTP, K&H, MKB SZÉP kártya, Ticket Culture&Sport utalvány, Ticket Compliments utalvány, Ticket Compliments Top Premium utalvány.

2 éves kor alatt ingyenes!
48391720 2172721769425941 4251082393911296000 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.