Közösségi program portál
és helykereső

Gyakorlásmódszertan: figyelemirányítás és testtudatosság - Stachó László és Szabó Orsolya mesterkurzusa

Hozzáadás a Google naptáramhoz
A mesterkurzus két nemzetközileg elismert oktatója saját módszertanaik, a Gyakorlásmódszertan és a SO System mentén dolgozik a résztvevő zenei előadóművészek figyelmi működésén és testtudatosságán. A kurzuson megismertetett, rendszerezett és gyakorolt figyelemirányítási és test-tudatosságot elősegítő készségek, ill. törvényszerűségek egyaránt érvényesek és jól hasznosíthatók valamennyi hangszerre, valamint az éneklésben (sőt, más előadóművészek számára) is, és képessé tesznek arra, hogy a zenei folyamatban otthonosan és kényelmesen tájékozódjunk, és minden pillanatban koncentráltan és mélyen át tudjuk élni a zene tartalmát. A gyakorlásmódszertani fejlesztés eredményeképpen jelentős javulás tapasztalható a résztvevők zenei formaérzéke, lüktetés- és ritmusérzéke, valamint zenei átélésük és kifejezőkészségük intenzitása terén, s képessé válnak a gyors figyelmi váltásokra.
A kurzust egy-egy előadás vezeti be, majd egyenként foglalkozunk a jelentkezők főtárgyi, illetve kamaradarabjaival. Szívesen várunk új, a tanulás kezdeti fázisában lévő darabokat is, nemcsak begyakorolt produkciókat. A mesterkurzus szabadon látogatható.
További információk a mesterkurzus.szeged@gmail.com e-mail címen és az esemény Facebook-oldalán

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.