Közösségi program portál
és helykereső

Fusio Group - 25 éves Jubileumi Turné ’17

Hozzáadás a Google naptáramhoz

A 25 éves Fusio Group koncertje

A Fusio Group idén ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját,

mely alkalomból a zenekar országos turnéra indul, melynek egyik állomásaként

novemberben Szegedre érkeznek.

Az elmúlt 25 év alatt a Fusio Group hat albumot jelentetett meg,

2006-ban a szakma eMeRTon-díjjal jutalmazta “Az év jazzegyüttese 2005” kategóriában.

Rengeteg alkalommal turnéztak itthon, illetve Európa számos más országában is.

Többek között részt vettek a londoni Posk Jazz Fesztiválon, míg a szlovákiai

Jazz For Sale fesztiválnak rendszeres meghívott vendégei.

Koncertjeik minden alkalommal hatalmas sikert aratnak.

Mivel a zenekar ötvözi a jazz stíluselemeit más zenei irányzatokkal,

mint például a rock, funk és latin zene, így közönségük nem kizárólag

a jazzrajongók köréből tevődik össze.

A koncertturnén nemcsak a legutóbbi Wanna Dance című albumuk anyagát játsszák,

hanem a korábbi albumokról is válogatnak a legnépszerűbb szerzemények közül.

Az együttes tagjai:

Szendőfi Péter – dob, zeneszerzés
Elek István – szaxofon
Kormos János – gitár
Tálas Áron – billentyűs hangszerek
Szuna Péter – basszusgitár

A rendezvény weboldala.

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.