Közösségi program portál
és helykereső

Fiatal tehetségek a Somogyi-könyvtárban

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Vendég: Iván Sára Sófi-ösztöndíjas zeneszerzô (SZTE Zenemûvészeti Kar)
Beszélgetőtárs: Vajda Júlia Liszt Ferenc-díjas operaénekesnô (Szegedi Nemzeti Színház)
Iván Sára kiskora óta színházi produkciók résztvevôje, az itt szerzett zenei tapasztalatok vitték közelebb az alkotáshoz. 2013-ban a Kisszínházban mutatták be az Ez történt Bécsben címû operettet, amelynek mind a szövegkönyvét, mind a zenéjét ô írta. Az operett meghívást kapott a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválra. 2016-ban a Fogadalmi Templomban mutatták be elsô zenekari mûvét, a Temetést. Ugyanebben az évben elnyerte a Sófi József által alapított Sófi-ösztöndíj különdíját, majd 2017- ben a fôdíját. Az alapítvány támogatásával létrejöhetett önálló szerzôi estje, melyet a Mûvészetek Palotájában is láthattak.
A Somogyi-könyvtár, az SZTE Sófi Alapítvány és az SZTE Szegedi Tehetségpont szervezésében

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.