Közösségi program portál
és helykereső

Fehér Ferenc: The Station

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Fehér Ferenc: The Station
táncelőadás

Előadók, alkotók: Fehér Ferenc, Mikó Dávid
Fénytervező: Kovácsovics Dávid
Zene: Fehér Ferenc
Jelmez: Simon Judit
Szakmai konzultáns: Simon Judit
Koreográfia: Fehér Ferenc

Egy állomáson várakozó szép család helyett inkább másról szóljon e történet.
Három évesen jelentették be az eltűnésünket. 123 éve élünk ezen a bezárt helyen, amit csak egyszerűen Állomásként ismernek az emberek.
Mi pontosan tudjuk, hogy kik voltunk akkor, és mivé lettünk most.
Szabadulj el, ha tudsz!
Játssz velem, ha mersz!
Mi pontosan tudjuk, hogy kik voltunk akkor, és mivé lettünk most?

Az előadás 2017-ben elnyerte A zsűri különdíját a XXII. Masdanza International Contemporary Dance Festival of The Canary Islands fesztiválon. Az előadás Chemnitz, Sepsiszetgyörgy, Hannover, Szófia, Deltebre és Hága után érkezik Szegedre.

Fehér Ferenc a hazai kortárs táncszcéna egyik őstehetsége. Tinédzserként az utcán táncolt electric boogie-t és hiphopot, ott fedezte fel őt Juhász Anikó, a Civil negyed koreográfus-rendezője, akivel aztán évekig együtt dolgoztak és egyedi mozgás- és képi világú táncprodukciókat hoztak létre. Fehér Ferenc autodidakta módon képezte magát és egy teljesen egyéni, csak rá jellemző mozgásvilágot alakított ki, amelyhez rendkívül erős színpadi jelenlét társul. Az utóbbi években önálló koreográfiákat állít színpadra, amelyeket rendszeresen hívnak külföldi fesztiválokra is, szinte folyamatosan úton van – de szerencsére Szegeden is több alkalommal megfordult már a Régi Zsinagógában és a THEALTER fesztiválon, ahol idén a LIFT – boys will be boys című koreográfiája aratott nagy sikert.

„Akik valaha látták Fehér Ferencet színpadon, tudják jól, hogy egyedi jelensége a magyar tánc művészetének. Kilóg, fölfelé. Talán ezért természetes a magánya is. Viszont külföldre szakosodott előadói és koreográfusi – és immár tánctanári – élete, és számtalan meghívása szerint Fehér utazó követe a hazai táncnak; a világon sok helyen, sok földrészen megfordul, olyan országokba, városokba jut el, ahol talán azt sem tudják, hol van Magyarország” Péter Márta: Volt egyszer egy állomás, Tánckritika.hu

tréler: https://www.youtube.com/watch?v=sl4mYqMiCDI

Produkciós partner: Katlan Csoport
Támogató: EMMI, NKA, Műhely Alapítvány
A vendégjáték támogatója: Nemzeti Kulturális Alap

---------
Belépőjegy: 1500 Ft, diákigazolvánnyal és SZTE-diákigazolvánnyal 1200 Ft.
Jegyvásárlás:
-- szeptember 24-28. között és október 1-én Megálló - Tarján felett az ég közösségi házunkban (Budapesti krt. 23.) nyitvatartási idő alatt: hétfőtől csütörtökig 14:00-20:00 óra között, pénteken 9:00-12:00 óra között,
-- szeptember 23-án, 28-án, október 2-án és az előadás estéjén 18.30-19.30. között a Régi Zsinagóga pénztáránál lehet jegyet venni.
Mindkét jegyvásárlási helyszínen csak készpénzes fizetésre van lehetőség!
---------

�Az SZTE Őszi Kulturális Fesztivállal együttműködésben.
42122753 2083386925025960 7906494094208139264 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.