Közösségi program portál
és helykereső

Emelt szintű érettségi felkészítő tábor

Hozzáadás a Google naptáramhoz
2018. március 26-30 között intenzív táborral segíti az érettségi előtt álló középiskolások felkészülését a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata.

Idén negyedik alkalommal szervez emelt szintű érettségire felkészítő tábort az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata. A felkészítés matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, biológia és kémia tantárgyakból lesz majd, ezekből kell választani egyet a résztvevőknek.

Az órákon, melyeket a szegedi egyetem legkiválóbb mesterszakos és PhD hallgatói tartanak, lehetőség nyílik az emelt szintű érettségi tematikájának megfelelő feladatmegoldások és elméleti áttekintések mellett az egyetem laborjaiban a gyakorlati feladatok begyakorlására, így előnnyel indulnak az egyetemi hallgatói éveik megkezdésekor is.Az utolsó alkalommal pedig egy teljes értékű próba érettségin tesztelhetik megszerzett tudásukat a résztvevők, amit később lepontozva visszaküldenek a szervezők.

A tábor ideje alatt szállás, valamint napi háromszori étkezés biztosított.
Jelentkezési határidő: 2018.03.11. éjfél

A részvételi díj 25 000 Forint. Jelentkezés és további információ az sztefelvi@gmail.com e-mail címen.
26220701 1714280738604067 4646889433735647158 o

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.