Közösségi program portál
és helykereső

Egyensúly – Ale Ildikó festőművész egyéni kiállítása

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Új tárlatom többféle tematika találkozásából teremt egységet. A kiállítás jelentős részét Blaho Attila zongoraművész Abstrakt című elektronikus szerzeményeihez készített képanyag alkotja. A 12 zenei mű 12 látvánnyá formált víziója először a Deák 17 Galériában került bemutatásra 2018-ban, Budapesten. Mindkettőnk célja, hogy a társművészetek együtthatásának művészi jelentőségére irányítsuk a figyelmet, miközben az egyéni alkotói erők folyamatos jelenlétét, áramlását hangsúlyozzuk. A másik fontos sorozatban Bartók Béla A Kékszakállú herceg vára című művének képi elemzésével foglalkozom. Dr. Szuhaj Katalin művészettörténész értelmezése az egyik alkotásról: „A Kékszakállú sorozat egyik legérdekesebb darabja a Judit című festmény. A dekorativitás szempontjából a kép a női princípiumot, a lélek finomságát reprezentálja. Geometrikus keretbe szorítva korlátozott a figura mozgástere, ahogy e földi világunk, emberi történetünk tér-idő határai meghatározzák életünket. Mégis ez a megfoghatatlan, misztikus nőalak, mintha a végtelen szépséget jelenítené meg előttünk határok és korlátok nélkül. Az alak koncentrált energiával rendelkezik, és szinte sugározza magából a női szépséget és szeretetet.” Honlap: www.aleatelier.hu
A kiállítás megtekinthető október 28-ig, hétköznapokon 08.00–22.00 óráig, szombaton 09.00- 20.00 óráig. (A tárlat október 20–21–22-én korlátozott módon tekinthető meg.)



Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.