Közösségi program portál
és helykereső

Ébredj

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Videó ajánló: https://youtu.be/y2G751lvRoA

Paramahamsa Jogananda volt az első olyan indiai jógamester, akinek az volt a küldetése, hogy Nyugaton éljen és tanítson. Az 1920-as években, az általa „spirituális kampányoknak” nevezett útjain bejárta az Egyesült Államokat, megtöltötte lelkes hallgatókkal a legnagyobb előadótermeket. Segítette a jóga elterjedését, és máig tartó ösztönző ereje a spirituális forradalomnak.
Ritka eset, hogy egy Jogananda nagyságú bölcs saját tollából ad számot az élettapasztalatairól. Az Egy Jógi önéletrajza című könyve több millió példányban kelt el világszerte. Ideális olvasmány a keresőknek, a filozófusoknak és a jóga kedvelőinek egyaránt.
Azáltal, hogy emberközelivé tette tanításait a megvilágosodásról, és megosztotta másokkal saját útjának küzdelmeit, érthetővé váltak az ősi védikus tanok a modern közönség számára. Ennek köszönhetően számos követője lett és milliókat ösztönöz.

„Ez a letisztult dokumentumfilm szórakoztató és lenyűgőző, valódi felvételekkel vezeti keresztül nézőit egy szent életén attól a pillanattól kezdve, hogy az anyaméhben megtapasztalja életének első benyomásait egészen addig a momentumig, amikor 1952-ben a Los Angeles-i Biltmore Hotelben a közönség előtt egy verset idézve elhagyta testét. E két életesemény között ez a szent megváltoztatta a nyugati világot.” – a Maui Filmfesztivál weboldaláról.

„Joganandát egy spirituális csodának nevezném. Egy spirituális zseninek. Ami azt jelenti, hogy hozzáférése volt a tudatosság olyan területeihez, amihez a legtöbb embernek nincs.”
Dr. Deepak Chopra

Dokumentumfilm Paramahamsa Jogananda életéről.
(angol nyelven, magyar felirattal, 87 perc)
Jegyek kaphatók: https://tixa.hu/ebredj_grand

Magyar Kriya Jóga Egyesület, www.kriya.hu
74538325 125266712281766 37227921823236096 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.