Közösségi program portál
és helykereső

DART: Descend - két tánc egy este

Hozzáadás a Google naptáramhoz
A DART budapesti székhelyű kortárs táncegyüttes. Céljuk, hogy sokszínű összetételük és kiváló, nemzetközi alkotókkal fenntartott jó szakmai kapcsolataik segítségével olyan új formátumú produkciókat hozzanak létre, melyek a hazai kortárs táncélet alkotói és nézői számára is egyaránt szórakoztatóak, figyelemfelkeltőek. Amit csak lehet és arra érdemes, illetve amiről úgy gondolják, hogy hiányzik az itthoni kortárstánc-szférából, azt szeretnék „hazahozni”, szeretnének olyan stílusokat, együttműködési formákat, szemléleteket felvillantani, melyek a szakma hasznára és a nézők örömére válhatnak.

MAL (bemutató)
alkotó-előadók: Nagy Emese, Simet Jessica
zene: Frank Bretschnedier/ Kutiman

A két alkotó Charles Baudelaire: A romlás virágai című verseskötetéből inspirálódva, valamint saját tapasztalataiból merítve igyekszik a mai társadalomra és annak az adott hatalmi rendszerhez való viszonyára reflektálni. A darab egy belső romlási folyamatot mutat be, mely elkerülhetetlen következménye a hamis valósághoz való ragaszkodásnak, megjeleníti az ember morális szabályrendszere és a rá nehezedő külső nyomás közötti harcot. Mindezt az előadók könnyed és látszatra felszínes atmoszférát teremtve adják elő, a bennünket körülvevő „máznak”, illúziónak tartva tükröt.

Give In 2.0
alkotó-előadók: Várnagy Kristóf, Nagy Emese, Simet Jessica
zene: Rona Geffen

„Ha olvasni szeretnél, arra ott a könyvtár. Inspirálódtunk, amiből inspirálódtunk, legyen ez a mi ügyünk, lehet, hogy nem is fontos. De ha az előadás után is érdekel, lépj oda hozzánk és elmondjuk. Egyébként pedig nem azt szeretnénk, hogy olvass a darabunkról, hanem azt, hogy a bőrödön érezd.”

Támogatók: Trafó House, Műhely Alapítvány, Artus

Fotók: Hevér Zsófia // Várnagy Kristóf // Futár Ernő
----------------------------------------------------------------------
A VII. THEALTER U21 plusz kisfesztivál programja.
18222338 1510405645657427 7316526770669815945 n

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.