Közösségi program portál
és helykereső

Beszélgetés Nagy Eszter Sófi-ösztöndíjas PhD hallgatóval (SZTE TTIK)

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Házigazda: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi Elnöke, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja
Nagy Eszter az SZTE Fizika Doktori Iskola hallgatója. 2018-ben elnyerte az SZTE Sófi-alapítvány Arany fokozatú ösztöndíját, valamint az SZTE Discipuli pro Universitate Díjában részesült. Az Új Nemzeti Kiválósági Program hallgatói kutatói ösztöndíját három tanévben is elnyerte (2016/17, 2017/18, 2018/19). Az SZTE Eötvös Loránd Kollégium Fizika Műhelyének alapító tagja. Szakmai érdeklődése a lézerek élettudományok területén történő alkalmazására koncentrálódik. Az oktatásban is részt vesz: az egyetemen számolási gyakorlatot tart, illetve a frissen felvett fizika szakos diákoknak szervezett 0. szemeszter néven ismert felkészítő héten több ízben is tanította a hallgatókat.

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.