Közösségi program portál
és helykereső

15 éves a Szegedi Egyetem irodalmi rovata – Jubileumi beszélgetéssorozat az egykori alkotókkal, szerkesztőkkel I

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Vendégeink: Gyukics Gábor, Pál Sándor Attila, Szívós László
Az alkotókkal Petró János rovatvezető beszélget.
A Szegedi Egyetem irodalmi rovata tizenöt évvel ezelőtt Petró János Rejtőzködés című versével indult útjára. A szerkesztőség kultúrtörténeti jelentőségű munkáját egy teljes évet átölelő beszélgetéssorozat keretein belül ünnepeljük meg.
Gyukics Gábor költő, műfordító, a Szépírók Társasága és a Magyar Műfordítók Egyesülete tagja. A magyarországi Open Reading és a Jazzköltészeti estek meghonosítója.
Pál Sándor Attila Móricz Zsigmond ösztöndíjas költő, a Forrás Kiadó szerkesztője. Első kötete, a Pontozó című 2013-ban jelent meg, ezt 2017-ben a Düvő követte.
Szívós László a Szegedi Nemzeti Színház színművésze 11 éve, több helyi zenekarban is dalszövegíró, MC, vokalista. Versei leginkább cinikus kikacsintások, rímjátékok, élcelődő fricskái az életnek.

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.