Közösségi program portál
és helykereső

14. Verzio International Human Rights Documentary Film Festival

Hozzáadás a Google naptáramhoz
🎌 100 dokumentumfilm 44 országból 🎌
Idén 14. alkalommal rendezzük meg a Verzió Nemzetközi Emberi
Jogi Dokumentumfilm Fesztivált.

📣 Scroll down for english

A hagyományos program – Nemzetközi Panoráma, Magyar Panoráma és ZOOM IN Diákfilm-verseny – mellett idén is lesz DocLab filmkészítő műhely és Explore Impact mesterkurzusok a dokumentumfilmek hatásainak vizsgálatára, valamint különböző blokkok az alábbi tematikák és műfajok mentén:

🎞 Háború és béke 2.0 “A menekültek szemével”

🎞 Kié a város? Kiköltöztetések és ellenállás.

🎞 Fotófilm: Állóképek mozgásban
A képalkotó eszközök fúziója: tabletek, okostelefonok és az internetes cross-média egy boncasztalon.

🎞 Retrospektív: A rigai dokumentumfilmes iskola
Az 1960-as évek, új generáció. A lett filmesek alkotásai közös jellemzője a költői hangvétel, ahogy az őket körülvevő világot, a mindennapi élet apró részleteit ábrázolták.

➿ Szakmai program nem csak filmeseknek ➿

🎥 Verzió DocLab (ingyenes filmkészítő műhely)
A workshop célja idén is az emberi jogok „fókuszba” állítása olyan filmek készítésén keresztül, melyek hatással vannak a nézőre, fokozzák tudatosságát, és tettre szólítják akár a maguk jogán, akár egy nagyobb kampány keretében.

📺 Explore Impact
(mesterkurzusok a dokumentumfilmek társadalmi hatásáról)
Hogyan szervezzünk hatékonyan társadalmi érdekű kampányokat? Hogyan tudjuk megszólítani a vidéki közönséget? Hogyan mérünk hatást? Mi a nyitja a sikeres figyelemfelkeltő kampánynak, melynek célja a működőképes demokratikus társadalom?

🎓 Diák Verzió
ingyenes délelőtti vetítések és beszélgetés középiskolásoknak

Ⓔ Extra programok:
A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel. A fesztiválközpontban, azaz a Toldi moziban az aznapi utolsó vetítést követően koncertek és dj setek szórakoztatják a látogatókat.

A Verzió programjait a Blinken OSA Archívum és a nonprofit Verzió Film Alapítvány 2004 óta közösen szervezi. A fesztiválhoz kapcsolódóan a Blinken OSA Archívum A kommunizmus kísérlete címmel kétnapos konferenciát rendez.

Budapest: 2017. november 14-19.
Pécs, Szeged: 2017. november 23-25.

www. verzio.org

-------------------------------------------------------------------------------------------

❀ Humanity on film ❀
Verzio 14 International Human Rights Documentary Film Festival

Verzio International Human Rights Documentary Film Festival, in cooperation with the most prestigious film events, chooses the best documentary films from a wide variety produced in recent years. In this year’s program, 100 documentaries from 44 countries have been chosen by the selection committee.

Verzio 14 will include International Panorama, Hungarian Panorama, Student Film Competition, Impact Masterclass series, DocLab production workshop and a series of thematic programs including:

🎞 War and Peace 2.0 “Refugee Perspectives”
Ongoing wars – in Syria, Afghanistan, and other parts of the planet - forcefully change the lives of millions, turning citizens into refugees.

🎞 Your Own City
Human rights and urban issues are connected at many levels: evictions due to real estate developments and actions of resistance, vulnerable locals left helpless and undefended against major political?

🎞 PhotoFilm: Sampling the Archives - Film series and Conference
The new image-creating apparatuses including tablets, smartphones and new digial cross-media platforms require the artists to rethink the relationship between photography and film, the still and the moving image.

🎞 Retrospective: Riga Poetic School of Documentary Cinema
The 1960s is a special decade in Latvian cinema – the beginning of a poetical documentary film tradition that still continues to influence the works of contemporary filmmakers.

➿ Free industry programs, not only for professionals ➿

📺 Explore Impact Masterclasses
How to organize effective public information campaigns? How do we reach an audience in rural areas? How do we measure impact? Verzio invites documentary filmmakers, activists, and public campaigners to share their experience about using documentary film as a tool of change.

🎥 DocLab filmmaking workshop „Impact Through Film - Human Rights In Focus”
Verzio DocLab is a platform for both beginner and advanced filmmakers interested in documentary film making and human rights to make a short film, a documentary essay or to edit a scene or episode from a feature-length documentary already in the making.

Verzio programs are organized by Blinken OSA Archive and Verzio Film Foundation since 2004.

Budapest: November 14-19, 2017
Pécs, Szeged: November 23-25, 2017

www.verzio.org

Feltöltés

HTML-sütiket használunk az iszeged folyamatos fejlesztésének elősegítésére.