FIÚ, LEÁNY, BOR

Hozzáadás a Google naptáramhoz
Szép Ernő nyomán – Fiú, leány, bor

A Várkertben éppen borkóstolás zajlik, amikor betoppan a késve érkező fiú. Már csak a lány mellet van szabad hely…

Így kezdődik a Hírös Gasztroszínház legborosabb előadása, ami lazán követi Szép Ernő Fiú, leány című romantikus vígjátékának cselekményét. Mi csak velük, a fiúval és a lánnyal foglalkozunk, akik közt nyilvánvalóan „működik a kémia”, de félnek elköteleződni egymás felé. Mindent és mindenki mást elhagyunk, egyedüli társnak a bort választjuk. A bor segítsége nélkül ugyanis talán soha nem találnának egymásra. Kell, hogy az elfogyasztott bor vérré váljon bennük, mert e nélkül nem tudna az érzelem az ész fölé kerekedni. Pedig most erre van szükség.

Ezt a folyamatot a nézők testközelből követhetik végig, ugyanazokat a kiváló borokat kóstolva, melyeket a szereplők is fogyasztanak. Egy izgalmas kísérletet láthatnak, ahol Vera és Feri, azaz Tolnai Hella és Bárnai Péter valós időben, a nézőkkel intim közelségben igyekszenek megtalálni az egymás szívéhez vezető utat.

Szép Ernő nyomán
Fiú, leány, bor

Vera: Tolnai Hella
Feri: Bárnai Péter

Zene: Ozorai Gábor
Produdukciós vezető: Sárosi Gábor
Konzulens: Orbán Edit

Rendező: Tóth Ákos Károly

***

Időpont: 2016. 09. 26. 19 óra.
Helyszín: Grand Café Várkert Szeged, Stefánia 15.

Az 6 tételből álló borkóstolás és a színházjegy ára: 3500 Ft.
A felszolgált borok listája:

Csanádi Pincészet, Hajós: Irsai Olivér
Borbély Pince, „Kőmagas” Rajnai Rizling
Haraszthy Pincészet, Etyek: Sauvignon Blanc
Csanádi Pincészet: Kékfrankos rozé
Hetényi Pincészet, Szekszárd: Kadarka
Jekl Pincészet, Villány: Pinot Noir

A jegyek megvásárolhatók a helyszínen, illetve a következő elérhetőségeken foglalhatók: +36-70-32-30-287; grandvarkert@gmail.com.
A foglalásokat 3 napig tudjuk tartani, az addig át nem vett jegyeket felszabadítjuk.

Az előadás után a talpalávalót hendrigz biztosítja.

Hírös Gasztroszínház: https://www.facebook.com/hirosgasztroszinhaz
Grand Café Várkert: https://www.facebook.com/varkert
14184449 1164776736919397 1651711698731168275 n