"A dal Neked szól..." : Generál koncert

Hozzáadás a Google naptáramhoz

Újra színpadon a Generál együttes! A hetvenes évek legendás zenekara országos turnéra indul, melynek egyik állomása Szeged.

A Generál legutóbb tizenöt éve állt színpadon - ezúttal új felállásban fognak koncertezni. A négy meghatározó tag: Charlie, Karácsony János “James”, Novai Gábor és Mátyás Várkonyi mellett ott lesz a színpadon Marót Viki, Mark Zentai és zenekara, a Mōrk, és a három fiatal énekesnőből álló Makroled vokál.

A koncerten felcsendülnek majd a zenekar slágerei, köztük olyan klasszikusok, mint a Könnyű álmot hozzon az éj, Csöngess be hozzám jóbarát, Kérdés, Lehajtott fejjel, Fűrész dal, Különös szilveszter, Kövér a nap, Ha ismerném, Zenegép, Bocsásd meg nekünk rock & roll, Felettünk is elszállnak az évek, és még számos további remek dal.

A Generál együttes 1971-ben alakult, a Ferm és a Zé-Gé együttes tagjaiból. Az 1972-es Ki Mit Tud? hozta meg a zenekarnak az országos ismertséget. Az együttes közel tízéves fennállása alatt két formációban játszott. Míg az első éveket a kristálytiszta vokálokra épülő beatzene jellemezte, a második korszakban az új-Generál keményebb, rockos funkzenét játszott. Ezúttal mindkét korszak legjobb dalai elhangzanak majd.

A rendezvény weboldala.